Biró Szilvesztert a kollégiumi gólyatáborban ismertem meg, amikor igazgatóként bemutatkozott. Néhány év eltelt azóta, most már jobban ismerem őt is, a kollégiumot is, de azt hiszem, most a Iosephinum 10 éves jubileuma kapcsán a még bennem lapuló, kíváncsi kérdésekre választ kaphatnék...

(Kérdező: Miklós Renáta)

M.R.: Láttam a Iosephinum Kollégium és Szakkollégium alapításának tíz éves évfordulójára készülő emlékkönyv címlap-tervezetét és felfedeztem a kollégium Facebook oldalán a meghívót a jubileumi ünnepségre. Mindkettőn megtalálható a kissé talányos "10 éves lettem - bölcsebb is talán..." mottó. Ugye nem tévedek, ha azt gondolom, hogy ez Halász Judit jól ismert születésnapi énekére utal?

B.Sz.: Nem, nem téved. Biztos voltam benne, hogy ez a szövegrészlet mindenki kedvenc szülinapi énekét intonálja: "Megint egy évvel öregebb lettél, s bölcsebb is talán." De abban is reménykedtem, hogy a kollégisták a Iosephinum jelmondatát is megsejtik benne, azt az imarészletet, mellyel Szent Józsefet, kollégiumunk névadó szentjét szoktuk megszólítani: "Taníts minket életbölcsességre!" Latin nyelven is több helyen találkozhattak vele kollégiumunk lakói, többek között a zászlónkon is ez áll: "Doce nos prudentiam!".

Kollégiumunk pázmányos hallgatóknak ad otthont. A pázmányos címeren található mondat, a  "Scientia et fidelitate" a tudásról, a tudományról és a hűségről szól. Viccesen úgy szoktam ezért fogalmazni, hogy az egyetemen a tudomány fontos, kollégiumunkban pedig a bölcsesség. A vicces leegyszerűsítés mögött azonban tényleg egy intézmények közötti, valódi különbség található: az egyetemen természetszerűen a tudományra kell összpontosítani, míg egy szerzetesrend által alapított kollégiumban az életben fogódzókat jelentő keresztény életbölcsességre.

M.R.: Mégis, mi az a keresztény életbölcsesség? És az elmúlt tíz év kollégistái valóban bölcsebbek lettek itt a kollégiumban falai között?

B.Sz.: Keresztény életbölcsességnek a lehetőségek és a korlátok közötti játszóteret nevezném. A feltárulkozó titkok és előrevivő újdonságok akarását a hagyományok tiszteletével együtt. A zsibongó, nevető élet feltétlen akarását a halál méltóságteljes elfogadásával együtt. Szóval valami egészséges egyensúlyi állapotot gondolok keresztény bölcsességnek, olyan biztos pontot, amire támaszkodva manapság nem kimozdítani, hanem éppen megtartani kell a forgástengelyéből már kimozdított világot.

Ami a kérdés második részét illeti, hm... hát tulajdonképpen a volt kollégistákat kellene megkérdezni erről. Ebben a könyvben többen visszaemlékeznek az itt töltött évekre. Ezek a visszaemlékezések és cikkek, a személyes beszélgetések és tapasztalatok mellett azt erősítik bennem, hogy igen, bölcsebbek lettek. Bölcsebbek lettek, a kollégium falai között, de nem a kollégium fehérre festett falaitól, hanem attól a közösségtől, amelyik mindig nyitott volt a személyes kapcsolatokra, a szakkollégiumi és közösségi programokra.

M.R.: Ön mióta tagja a kollégium életének, illetve hogyan kezdte itteni pályafutását?

B.Sz.: 2003-ban, az intézményünket éppen elindító és vezető Melánia nővér betegsége miatt új igazgatót kerestek a kollégium élére. Én a családommal éppen abban az évben költöztem Piliscsabára, és a Pázmányon, illetve a Szent Vince Kollégiumban eltöltött évek miatt már ismerősként kértek fel a kollégium vezetésére. Balogh Rita nővér, a Megváltós Nővérek akkori tartományfőnöknője az első pillanattól bizalmába fogadott, így könnyű volt minden felmerült nehézséget leküzdeni, a problémákat megoldani.

M.R.: Ha jól tudom a kollégiumban mindig is voltak nővérek, akik a lányokkal együtt laktak. Fel tudná idézni őket, főként azokat a személyeket akiknek kollégiumunk sokat köszönhet?

B.Sz.: Az előbb említett Melánia nővér betegségét és halálát követően két nővér maradt a Iosephinumban. Dominika nővér német szakon tanult az egyetemen, de közben örömmel segített a kollégium lelki, szellemi közösségének szervezésében. Mint egyetemista nagy empátiával tudta kezelni a vele egykorúak problémáit, szívén viselte személyes gondjaikat. Az éjszakába nyúló beszélgetésekkel és jó adag mókával a kollégium lelke volt. Sajnos az egyetem befejezése után a rendi vezetés a budapesti Szent Margit Gimnáziumba irányította őt, így egyedül Jácinta nővér maradt a kollégiumban. Az ő segítőkészsége, elkötelezettsége vitathatatlanul jelzi személyében a rendi jelenlétet intézményünkben, de az ő korában a mai egyetemi életforma megértése természetesen nem várható el. Így aztán - Dominika nővér távozását követően - Simon Anita kolleganőm vette át a közösségi élet irányítását és a szakkollégiumi programok szervezését.

M.R.: Mint szinte egyetlen férfitagja egy lánykollégiumnak, nem gondolkodott a kollégium koedukálásán?

B.Sz.: De igen, gondolkodtam ezen, és gondolkodásnál tovább is jutottunk: a tartományfőnöknővel és kolleganőmmel meglátogattuk a szegedi Szent Imre Szakkollégiumot, hogy lássuk, mit jelent a gyakorlatban egy katolikus egyetemi kollégiumban a fiúk és lányok közössége. Természetesen ismerjük a Szent Ignác Szakkollégium vagy más hasonló katolikus kollégium hagyományait is, ahol a különböző nemek együttlakása pezsdíti a közösségi és a szakkollégiumi életet, erősíti a tiszteletet és felelősséget egymás iránt. A kollégiumunkat fenntartó szerzetesrend nem ellenzi a koedukáció bevezetését, de egyelőre még kivár, alaposan megfontolja döntését. Azt hiszem, előbb-utóbb azonban itt Piliscsabán változni fog a helyzet.

M.R.: A kollégium épületében járva mindig ott motoszkál bennem a kérdés, vajon az összes helyiség ami ma azt a funkciót tölti be amit éppen betölt, eredetileg is arra volt-e tervezve vagy az idők során alakult ki ez a így? Értem ezalatt, hogy például a mosókonyhát Siklósi József valóban mosókonyhának álmodta meg?

B.Sz.: Jópofa kérdés... Ezek szerint akár egy bölcsész is rájöhetett arra, hogy a jelenlegi mosókonyha utólagos átalakítás révén jött létre. Természetesen Siklósi József is tervezett mosókonyhát, de nem oda, ahol az jelenleg van.

Az épület történetéről röviden el kell mondanom, hogy az még az osztrák-magyar monarchia idején épült, kaszárnyának. Siklósi József építész - az ésszerűséget is figyelembe véve - megtartotta az épület vázát, de külsejét itt-ott megtörte, kő és faburkolatokkal pedig a kaszárnyajellegét teljesen elvette. Belül megmaradtak azonban a kaszárnyákra jellemző hosszú, tág, egyenes folyosók, a könnyen áttekinthető térszerkezetek. Ez nagyon praktikus, az üzemeltetés szempontjából jó és takarékos megoldásnak bizonyul.

A szobákat, a dísztermet, fitnesz termeket, a konyhákat és természetesen a kápolnát az eredeti terveknek megfelelően használjuk. Több helyiség azonban az idők során, az igények változásával átalakult, így például a legutóbb kialakított stúdióhelyiség, ami korábban raktár volt. Hasonló példákat tudnék még mondani.

M.R.: A minap beszéltem egyik ismerősömmel, aki jelen volt az egykori laktanya átépítésen. Ő mondta, hogy mivel a jelenlegi kollégium területén tankok, illetve különböző harcászati eszközök is voltak, melyek akár Afrika földjeit is megjárva különböző egzotikus állatokat is hozhattak (mint például skorpió, csörgőkígyó), egy külön biológus, toxikológus csoport is jelen volt az építkezésen. Ebből mennyi igaz, illetve Ön emlékszik-e erre?

B.Sz.: Az egzotikus kérdések bulvár válaszokra kísértenek. De maradok a szenzációk nélküli tényeknél: az egykori kaszárnya területét valóban átvizsgálták, nehogy gondatlanságból ottfelejtett lőszer, vegyszer (vegyi elhárítással foglalkozott a korábban itt állomásozó alakulat) később balesetet okozzon. De nem hiszem, hogy afrikai állatok után kutattak volna. A kollégisták pedig, ha nem készültek, inkább a vizsgáktól féljenek, mint a skorpióktól vagy csörgőkígyóktól.

M.R.: Nos épp erről jutott eszembe, hogy nekem is készülni kell egy vészesen közelgő vizsgára, így megköszönöm Önnek a beszélgetést, a Iosephinum Kollégiumnak pedig további bölcsességre vezető éveket, boldog tízedik születésnapot kívánok!

 B.Sz.: Köszönöm szépen!

Az interjú megjelent a Piliscsabai Polgár 2012 júniusi számában, illetve a Iosephinum Kollégium és Szakkollégium 2002 -2012 című jubileumi évkönyvben